Darwin szerint az ember szocializációjában – a legtöbb emlőssel ellentétben – csak kevés szerep jut az illatoknak, szagoknak. Talán más eredményre jut a nagy tudós, ha 1971-ben a Chanel No 19 parfümjének bemutatásakor szemtanúja lett volna az áruházakban kialakult hisztériának, vagy ha megéri, hogy 2006-ban a nők 1,92 billió dollárt költöttek arra, hogy stílusukat és ízlésüket a kedvenc divattervezőjük kreálta illattal juttassák kifejezésre.

A divattervezők tudják, hogy a nőkhöz úgy hozhatják a legközelebb kreációikat, ha azt elég erősen sugallják. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy egy nő az ő parfümjét veszi le elsőként a polcról. „Előbb a szemünkkel és az agyunkkal szagolunk, és csak utána az orrunkkal” – mondja Alan R. Hirsch, a chicagói illat- és ízlaboratórium igazgatója. Azaz mindegyiket édesebbnek érezzük, ha Guccinak, vagy YSL-nak hívjuk.

 

 

Chanel

Kifogástalan stílusa mellett Coco Chanelt trendteremtő készsége miatt is csodáljuk: széles körben elterjesztette a sápadt bőrt, és egész illatcsaládot ihletett. Jacques Polge, a Chanel illattervezője szerint: „parfümjeink nőiesek, modernek és kortalanok.”

1921: A Chanel No 5 az első olyan parfüm, amely nagy mennyiségben tartalmaz aldehid kemikáliákat, s ezek a jázminnal kombinálva intenzív hatásúvá teszik az illatot. Gabrielle „Coco” Chanel a parfümöt szerencseszámáról nevezi el, és úgy tűnik, hogy ez lett a Chanel legsikeresebb illata.

 


Giorgio Armani

A hatalom és az erő emblémájává vált bő, lezser zakó tette igazán híressé. Amikor Armani megalkotta első parfümjét, ugyanezt az erőt szerette volna kifejezni.

1996: A női könnyű permetek vonalában jelenik meg a friss illatú Aqua di Gió. 1997-ben az illat férfi változata – Acqua di Gió for Men – az Armani ház máig legsikeresebb parfümje.

 


Dior

Ahogyan a Dior ruhák a pontos tervezést és a drámaiságot képviselték mindig, a merész Dior illatok sem valók mimózáknak.

1985: Megszületik a Poison, akkor, amikkor a parfümök szándékosan provokatív elnevezéseket kaptak. Az üveg alma formájú, és Párizsban az első eladási napon minden 50. másodpercben vásároltak belőle egyet.
 
Ha tudni szeretnéd, melyek még a világ leghíresebb parfümjei, és mikor jelentek meg először a boltokban, olvass el az illatokról mindent a GLAMOUR decemberi számában!