Szépnek lenni hatvan felett

Lyn de Gara Nana
Szépnek lenni hatvan felett


A szemüveget viselő Marika azért keresett meg, mert szeretett volna a külsején „frissíteni”, és úgy gondolta, hogy néhány haj-, smink- és öltözködési tippel ezt könnyedén el is érheti – mondja Lyn de Gara.



- Marika távollátó. A távollátó szemüveg problémája, hogy általában nagyítja a szemet, ezért érdemes diszkréten sminkelni. Marika esetében a túl élénk vagy harsány színek helyett semleges, természetes árnyalatú festéket használtam.

- A szemceruza használatára is ügyeljünk, használjunk inkább füstös színt, és azt is csak a felső és alsó szemhéj külső harmadára vigyük fel. A szempillafestéket két rétegben tettem fel – így lett nyitottabb a tekintet. A szemüveg a szemöldökre is ráirányítja a figyelmet, ezért azt is kiigazítottam, és szőkés-barna festékkel emeltem ki.

  
      

- Marika ajkait közepes hússzínű szájkontúrral rajzoltam körbe, majd selymes, világos barnás burgundivörös rúzzsal festettem át.

- A frizurához a hajat a fejbúbon kissé megemeltük és hajspray-vel rögzítettük, hogy az arc formája keskenyebbnek tűnjön. Végül hajvaxot használtunk ahhoz, hogy a befésült tincsek a helyükön maradjanak.

- Marika ruhatárának domináns színe eddig a fekete volt, ami ugyan valóban karcsúsít és nyújt is, viszont kissé unalmas, ráadásul sápaszt, különösen akkor, ha arcunkon semmilyen sminket nem viselünk. A drasztikus változtatás helyett azt javasoltam, hogy lépésről lépésre színesítsük ruhatárát, használjunk újabb és újabb színes kiegészítőket. Így könnyebb lesz megszoknia az új árnyalatokat.

Source