Ahogy az alakja, az öltözködési stílusa is megváltozott. A tüsire vágott vörös hajat, hosszú barna, a sportosat a nőiesen elegáns korszak váltotta fel. Még a farmert is szexissé teszi egy-egy cipővel, táskával, bizsuval.

Hány kilót fogytál? Jól nézel ki, már megállhatnál – Mónika ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket kap. Sőt, akad férfi, akinek akkor tetszett jobban, amikor volt rajta mit fogni. Megoszlanak a vélemények. 

A mérleg 67 kilót mutat

Ápol és eltakar – ez volt akkoriban a fő szempont. Mindig jól éreztem magam a bőrömben, csak zavart, hogy a ruhák nem úgy állnak rajtam, ahogy elképzeltem.
Szűk felsőt nem tudtam felvenni, színes pulóver, top szóba sem jöhetett. Viszont büszke voltam a mellbőségemre, tehát szerettem kivágottban járni.

A nők még a családi fényképezés alkalmával is igyekeznek előnyös pozícióban látszani. Nekem a képernyőn, és főleg a fotózásokon okozott kellemetlenséget, hogy be kellett húznom a hasamat.
Nagy levegővétel, hasat be, mellet ki! - , ebből lett elegem.

54 kilósan bátrabban

Hurrá, milyen vékony vagyok, gondoltam, de még mindig ragaszkodtam a sötét, többnyire fekete szoknyához. Ugyanakkor már felvettem szűkebb, testhezálló pólót, már a streccs is szóba jöhetett.

Viszont megmaradt a rossz beidegződés: a derekamra kendőt, sálat, kardigánt kötöttem, hogy eltakarjam a pocakomat. Tudom, ez butaság, hiszen éppen ezzel hívtam fel a figyelmet: még van takargatnivalóm.

Micsoda különbség!

Jelenleg 47 kilónál áll a mérleg nyelve.

Sokkal természetesebben állok a kamera elé, a felszabadultság látszik a fotókon is. És nagyon élvezem, hogy hordhatok fehér nadrágot, világos szoknyát, ruhát. Jó érzéssel tölt el, hogy lapos a hasam, vékonyabb a combom. Felvehetem a most nagyon divatos mini sortot, amelyből a 34-es méretű is kissé lötyög rajtam.

Kedvelem az empire, mell alatti szabású ruhákat is, kiemeli a keblet, nekem tetszően nőies. Szinte fürdök a színekben. Kedvencem a türkiz, a pink és tudom, az erős zöld is jól áll.

Sminkesem szerint a szem-és arcfestésnél is bátran alkalmazhatom az erős színeket. Köztudott, hogy variálom a frizurámat, a hosszát, színét és fazonját is szeretem változtatgatni. A hosszú barna jelenleg a favorit, ebből lehet sima, hullámos frizurát, vagy feltűzve kontyot is fésülni.

Táskamániás vagyok, az áruházakban először a bőrdíszműves boltot keresem fel. A minőségre nem sajnálom a pénzt. Mindig összehangolom a táskát a cipő és ruházat színével, stílusával. Csak az átpakolás ne lenne! Előfordult, hogy inkább másik ruhát vettem elő a szekrényből, csakhogy ne kelljen a táskából ki-be pakolni.