Bündchen évi keresete 33 millió dollárra rúg, ez megközelítőleg hatmilliárd forintnak felel meg.
A brazil szépség mindössze tizennégy éves volt, amikor egy gyorsétteremben felfigyeltek rá, nem sokkal később már a legnagyobb világcégek divatbemutatóin lépett kifutóra. Dolgozott többek között a Dolce&Gabbana arcaként, és Roberto Cavallinak is. Többször is szerepelt a Vouge címlapján, 1999-ben pedig az év modelljének választották.
A lista második helyezettje, Kate Moss sem panaszkodhat, igaz, tavaly még ő állt a dobogó legtetején – évi 8 milliárd forintnak megfelelő összeggel. A modell már több mint 33 éves, egy gyermek édesanyja, így az évi 9millió dolláros (1,62 milliárd forint) jövedelme is szép teljesítménynek számít.
Kate szintén tizennégy évesen kezdte a pályáját, és bár 168 centiméteres magasságával nem kifejezetten modellalkat, mégis a legnagyobb divattervezők versengtek kegyeiért. Karrierjének még drogbotrányai sem vetettek véget, noha számos szerződéstől elesett, azért így sem kell segélyért sorban állnia.
A leggazdagabb modellek sorában Heidi Klum, a világhírű énekes, Seal felesége lett a bronzérmes, annak ellenére, hogy már ő sem számít fiatalnak a szakmában. A sztármodell idén már harmincnégy éves, ráadásul három gyermeknek adott életet. Az ő évi keresete nyolcmillió dollár.
A szintén brazil Adriana Lima és Alessandra Ambrosio hatmillió dolláros keresetével még az élmezőnybe tartozik. A tizedik helyen szereplő Gemma Ward a legfiatalabb a lányok között. Az ausztrál származású modell még csak tizenkilenc éves, de már évi hárommillió dollárt tudhat magáénak. A lista egyetlen színes bőrű modellje az etiópiai Liya Kebede, aki az Estée Lauder arca.
1. Gisele Bündchen(26) 33
2. Kate Moss (33) 9
3. Heidi Klum(34) 8
4. Adriana Lima(26) 6
5. Alessandra Ambrosio (26) 6
6. Carolyn Murphy (31) 5
7. Natalia Vodianova (25) 4,5
8. Karolina Kurkova (23) 3,5
9. Daria Werbowy(22) 3,5
10. Gemma Ward (19) 3
11. Liya Kebede(29) 2,5
12. Hilary Rhoda(20) 2
13. Shalom Harlow(33) 2
14. Doutzen Kroes(22) 1,5
15. Jessica Stam (21) 1,5



![Dior eredeti 2013-2014-es őszi-téli haute couture kiegészítő kollekciója [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/e869943c6b270e3ffb3591df7aafe77d_t.jpg)

![Kristen Stewart félmeztelen a Balenciaga legújabb parfümjének reklámkampányában [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/dbb8f50a8ba6f9d7e4bcb283de74ac08_t.jpg)
![Cara Delevingne és Doutzen Kroes a Katie Grand For Hogan 2013-as őszi-téli reklámkampányában [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/58ea3f50d4b23d044b188ea59f05f5ea_t.jpg)
![Fiatalos és szexi Bebe Urban 2013-as őszi lookbook [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/bda758b94b75da14fc9416e2de2327b1_t.jpg)
![A Joop elegáns 2013-as őszi-téli reklámkampánya [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/7fc2f97fb5a385fee802802882e24f39_t.jpg)
![A legjobban öltözött sztárok a 2013-as MTV Video Music Awards-on [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/7c716b6cb6c43e29c1c9afbc0874880d_t.jpg)
![Stephanie Allin mesés 2014-es menyasszonyi ruha kollekciója [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/9ed9e8d1a7f79496ed147ba4994b263b_t.jpg)
![Katy Perry új parfümje, a Killer Queen [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/c97957c12bb745c90aa166370ef42cf8_t.jpg)
![Irina Shayk az orosz Allure szeptemberi címlapján [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/ca13d4d69c7c993d12a040fc34f72477_t.jpg)
![Anja Rubik és Karmen Pedaru a Gucci Style 2013-as tavaszi-nyári kiadásában [FOTÓ]](https://asean2.ainewslabs.com/images/20/07/3555278926bfe7b83f64112e64d3b721_t.jpg)