Lányok nyüzsögnek az előtérben. Mindenki óriási méretű könyvet szorongat a hóna alatt, valaki a padlón fekve fotókat nézeget, egyszerre beszélnek, nevetnek, várnak. Casting, vagyis válogatás zajlik. Bent a szobában teljes a csend. Vékony, hosszú hajú lány ül az íróasztal előtt, épp az ő könyvét, fotóit nézegeti Annelise Arieli, a modellügynökség vezetője. Annelise maga is modell volt, így pontosan tudja, milyen a másik oldalon ülni. Kicsit beszélget a lánnyal, aztán máris ott a következő jelentkező.

„Sokszor már akkor tudom, hogy valaki alkalmas–e modellnek, amikor belép az ajtón - mondja Annelise. - Lehet, hogy még nem látszik rajta, de én már érzem, hogy benne van a lehetőség. De lehet valaki akármilyen szép, ha nem elég fegyelmezett, ebben a szakmában nincs esélye.” Kiből lehet modell? Annelise szerint, abból, aki minimum 172 centi, és maximum 60 kiló. A 90, 60, 90-es méretnél kevesebb még lehet, de több semmiképp. Fotogén arc, nagy szemek, nagy száj, karakteres megjelenés. És a legfontosabb, hogy vegye komolyan a munkát, legyen megbízható és tudjon alkalmazkodni. Ma már alapkövetelmény, hogy egy modell legalább angolul beszéljen. És hogy időben elkezdje a szakmát, mert egyre nagyobb a kereslet a tizenéves lányok iránt.


Tizennégy éves címlaplány

Anett, az ügynökség egyik legtöbbet foglalkoztatott modellje tizenhárom éves volt, amikor nagyon is céltudatosan jelentkezett az ügynökségen. Egy év múlva már külföldön dolgozott, és szinte azonnal címlapra került. Ő az, aki tizenöt évesen tapasztalt modellnek számít, folyamatosan utazik, néhány napja jött haza Kínából. „A szüleim tudta nélkül jelentkeztem az ügynökségen, eleinte anyukám nagyon féltett- meséli Anett. -Tizennégy voltam, amikor Thaiföldre mentem dolgozni, és ezalatt a három hónap alatt nagyon sokat tanultam. Bedobtak a mélyvízbe: profi fotósok, méregdrága ruhák, ott álltam talpig Prada-ban és csak néztem, mi történik velem. Szerencsére már akkor jól ment az angol. Főleg fotózásaim voltak, ami nagyon kemény munkának számít. Néha tizenkét-tizennégy órát is eltart a felvétel, és előfordul, hogy enni sincs időm. Van, hogy egy szál bugyiban kell álldogálni és öltözködni az egész stáb előtt, akkora a hajtás. Vagy száz ruhát kell felvenni három óra alatt. Nehezen borulok ki, de legutóbb annyira kimerültem, hogy már csak a sírás segített”- mesélte Anett, aki ennek ellenére szereti a fotózást, mert kárpótolják a képek és a címlapok.

Folytatás a Cosmóban!